Írottkő-20

Maroknyi lelkes vácis csapatunk arra vállalkozott, hogy teljesíti az Írott-kő teljesítménytúra elvárásait, azaz, 7 óra alatt, a 660 méteres szintkülönbséget legyőzve, megteszi azt a 11 000 métert, mely a csúcsra vezet fel, majd onnan saját lábán, újabb 11 km megtétele után visszagyalogol a kiinduló pontra. Vállalkozó kisdiákok voltak bőven:  a  4., 5. és a 6. osztályok közül sokan éreztek magukban erőt a túra megtételéhez. Barbi, Ibolya, Melinda, Zsuzsa és Eszti néni pedig az idősebb korosztályt, a tanárokat képviselték. Persze ne feledkezzünk meg a túra szervezőjéről, a csoport vezetőjéről, Jocó bácsiról sem, akinek minden útmutatására figyeltünk, s akit vakon követtünk, hegyeken át a csúcsra. (Mellesleg, nem volt sok választásunk, hiszen nála volt a térkép!)
Rögtön a túra elején egy jó kis emelkedőn kezdtünk, így hamarosan lekerültek rólunk a kabátok és pulóverek, s néhány gyerek ijedten vette észre, hogy „dobog a szíve”. Ez volt talán a legerősebb szakasza a túrának, egészen addig, amíg meg nem érkeztünk az első ellenőrzési pontig, az Óház- tetőig. No de itt kárpótoltuk magunkat a kiállt nehézségekért: előkerültek az elemózsiás táskák, s az energiaadó sütikék. Igazi jamboree hangulat uralkodott a kilátónál, hiszen rengeteg résztvevő tartott itt szünetet. S akkor még nem beszéltem a kilátásról! A városban uralkodó ködnek itt nyoma sem volt, szikrázóan sütött a nap, s mi a kilátóból megcsodálhattuk az alattunk úszó habfellegeket. De az útnak itt még nem volt vége, így kicsit felfrissülve meneteltünk tovább egy viszonylag egyenesebb szakaszon. A Vöröskereszt következett, majd a Kopasz-Kendig hegycsúcsa. Ekkor már 706 méteren jártunk, s jobbról az ausztriai több ezer méteres hegyek vonulatai kísérték utunkat. Ellátunk Alsó-Ausztria legmagasabb hegyéig, a 2000 méter fölötti Schneebergig. Szinte észre sem vettük, s már a Hörmann-forrásnál jártunk, ahonnan megindítottuk a csúcstámadást. Ekkor már mindenki csak arra koncentrált, hogy ez az utolsó emelkedő szakasz, ennek megtétele után már lefelé vezet utunk.  S felértünk. Nem egyszerre, de MINDENKI feljutott az Írott-kő kilátóhoz. Itt a csapat fele szó szerint kifeküdt azzal a több száz emberrel együtt, akik már a hátuk mögött hagyták a 11 kilométert. De az öröm még nem lehetett tartós, hiszen aki egyszer felmegy valahová, annak le is kell jönnie… Így ugyan már nem levegő után kapkodva, de egy jó erős iramot tartva megindultunk a völgybe. Jártunk aszfaltos úton, jártunk erdei úton, míg végül a Meszes-völgyön keresztül leérkeztünk a Szabó-hegy lábához, amely már az út végét sejttette. S mintha az időjárás szomorkodna a túra befejezése miatt, elkezdett esni az eső, így utolsó lépéseinket már kissé zordabb körülmények között kellett megtennünk. A célban átvehettük jól megérdemelt tanúsítványunkat és kitűzőnket, s Jocó bácsi még egy szelet csokival is kedveskedett a társaságnak. Azt hiszem elmondhatom, hogy itt már MINDENKI csak egy kényelmes fotelra, ágyra vágyott… De talán azóta gyermek, felnőtt - a sorok írójával együtt - kipihente magát, s már várja a következő megmérettetést.

Képek >>>
E-napló