Tudomány a porondon

„… Ha a fizika tanár cirkuszba megy, a fizika törvényeit keresi s találja a produkciók mögött. Ha a biológia tanár cirkuszba megy, az idomított állatokat nézve a tanítás hosszú folyamatát képzeli maga elé, számba veszi az állatok ismertetőjegyeit, s beleborzong, hány óra edzés lehet pl. egy erőemelő szám mögött…
A matematika tanár azonnal a porond átmérőjét saccolgatja s körbe rakott székekben számtani sorozatot lát…
A kémia tanár tissue anyagszerkezetét boncolgatná s a porond közepére egy jó adag „elefántfogkrémet” keverne a hecc kedvéért…
Ezekből a megfigyelésekből, rácsodálkozásokból állított össze egy tanórányi anyagot a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium két tanárnője (Kovacsics Bernadett és Sinkó Andrea). Az órán a tárgyalt jelenségeket bemutatták ifj. Richter József által vezetett Magyar Nemzeti Cirkusz művészei.
Ez a cirkuszba kihelyezett óra igazi élménypedagógia volt, hiszen közvetlenül összekötötte az élményt a tanulással; szórakozva tanultak is a diákok.”

 4 osztállyal vettünk részt 2017. október 12-én, 12 órakor a Magyar Nemzeti Cirkusz óriássátrában  kihelyezett „mozaik – foglalkozáson”, ahol fizika – biológia – kémia – matematika – irodalom tudományok szerepeltek az artisták mellett a porondon.

Képek >>>
E-NAPLÓ