Parti-túra a Rába mentén

Szombaton – március 9-én – felébredt téli álmából az iskola természetjáró csoportja.
Örökös ökoiskola lévén fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ne csak tantermi körülmények között, hanem a való életben is találkozzanak a környezetvédelem témájával. Ezt a célt szolgálják a túrák, kirándulások.
  Idei első célpontunk különösen alkalmas volt a fenti tétel bizonyítására. Horvátnádaljára utaztunk, ahol az árvízvédelmi töltésen közelítettük meg a Dobogó-erdőt. Ez a hely arról nevezetes, hogy szezon idején kb. 10 millió szál tőzike nyílik, melynek eszmei értéke szálanként 5000 forint, vagyis fővirágzáskor 50 milliárd forintnyi értékre vigyáznak itt a természetvédelmi őrök. Persze, mi, túrázók is nagyon óvatosak voltunk, az élményt és az emlékeket csak a fényképezőgépeken vittük haza.
  Az erdő és a virágok megtekintése után barangoltunk és heverésztünk a Rába és a Pinka partján, felfedeztük a régi, használaton kívüli vasútvonalat, melynek kissé romos állapotban lévő hídján átkeltünk a Pinka túlsó partjára, majd a töltésre visszatérve haladtunk egészen Körmendig. Itt a kastélyparkban megöleltük a 200 éves platánfát (9 gyerek kellett, hogy körbeérje a majdnem 8 méter átmérőjű fatörzset. A város főterén még egy kora tavaszi fagyira is maradt idő, aztán irány a vasútállomás.
Kellemes, napos időben, bő 10 kilométeres túra keretében melegítettünk be az idei szezonra, következő akciónk a Szentgotthárdtól Horvátnádaljáig húzódó Szent Imre-vándorút végigjárása lesz.

Képek a galériában >>>
E-napló