2019. március 11. – VERSENYHÍRADÓ
A 2018/19-es tanévben is számos levelezős, egyéni és csapatverseny zajlik a természettudományok berkeiben.
Közel 40 felső tagozatos diák gyűlt össze egy részértékelésre, illetve ünnepélyes emléklap és oklevél átadásra márciusban – két lezárult, ill. egy verseny félévi eredményhirdetésére.
7 diák – 2 hetedikes, 5 nyolcadikos – nevezett az 5 fordulós XII. Nemzetközi Internetes Tanulmányi Versenyre kémiából októberben, amely fordulónként 6 feladattal igazán próbára tette őket, s felkészítő tanárukat. Szakmailag is, ám logikai megoldásait tekintve mindenképp kihívás volt majdnem mindegyik feladat. A kérdéseknél négy lehetséges válaszból kellett bejelölni az egy helyes megoldást. Minden helyes megoldás 1 pontot ért. A megoldások értékelése fordulónként történt, s a helyes megoldásokat minden forduló után közölték a szükséges magyarázatokkal együtt. Tapasztalatszerzésre rendkívül jó verseny volt, s minden tanulónak elismerés a kitartó munkájáért!
A 7 résztvevő és eredményei kémiából:
Horváth Liliána 7b 23/30 51.
Pék Kata 7b 21/30 56.
Finta Liliána 8a 26/30 31.
Kósa Jázmin 8a 25/30 35.
Magyar Blanka 8b 22/30 47.
Nagy Roland Huba 8a 26/30 30.
Temesi Mór 8b 25/30 36.
18 diák – angolból, természetismeretből és biológiából – vágott bele az immáron 6 éve zajló BENDEGÚZ TUDÁSBAJNOKSÁG két félévet 3-3 fordulóval átölelő internetes levelező versenyébe. 14 izgalmas kérdés megadott témakörökben, digitális kompetenciákat fejlesztve – játékos, fejtörő feladatokkal. Remek edzés, időnként kihívás – főként a határidők közeledtével.
7 diák kapott 3 forduló után arany minősítést, ezen emléklapokat adta át iskolai Ökomunkaközösségünk vezetője, Horváthné Németh Andrea a fiataloknak.
Grünfeld Ádám 5b 42/42 1.
Kósa Jázmin 8a 41/42 18.
Nagy Roland Huba 8a 40/42 38.
Temesi Mór 8b 39/42 61.
Finta Liliána 8a 39/42 79.
Kovács Bence 8a 38/42 79.
Okos Barbara 7b 37/42 113.
A 2. félév három internetes fordulójából még egy hátra van, illetve a Tudásbajnokság 2in1: 2019.04.10-én szerda délután a megyei döntőn méretik meg magukat a fiatalok – élesben. Itt már a versenyzők írásban, kódlapra fogják megoldani a versenyfeladatokat, s természetesen már semmiféle segédeszközt nem használhatnak. Tét a Tudás!
36 diák – 2 póttaggal – igazi kihívás – már 2. éve - a BOLYAI TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSAPATVERSENY iskolánkban. Szintén hatodik éve rendezik meg az egész ország területén – 11 régióban, 5-8. osztályos diákok évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai számára. 2018-ban már 17 000 résztvevője volt a – véleményem szerint is – népszerű megmérettetésnek. Tavaly még „csak” 7 csapat 5 évfolyamon, idén 9 csapat nevezett a Váciból 4 évfolyamon. A feladatok, a pontozási rendszer is nagy erőpróba - a természettudományokhoz elengedhetetlen általános műveltségen, környezetünk ismeretén túl 5-6. évfolyamon a természetismeret, 7-8. –os diákoknak pedig a földrajz-fizika-biológia-kémia tantárgyak alkalmazás szintű ismerete volt a tét.
Közel 10 hét felkészülési idő, amely alatt mottónk: TUDÁS A TÉT! - ÉREZD JÓL MAGAD FELKÉSZÜLÉS KÖZBEN! - NEVESS SOKAT!- BÍZTASS MÁSOKAT! - HASZNOSÍTSD A TANULTAKAT ÓRÁN (fizika-földrajz-bio-kém) aztán a középiskolában! Minden diáknak elismerés azért az időért, amit a feladatokra és egymásra szánt. Igazi csapatjátékosként.
2019. február 8-án Sárváron – talán mi voltunk a legvidámabb és legnépesebb csapat egy iskolából? – a régiós 13+1 kifejtős feladat várta a diákokat. Külön köszönet az Illés Akadémiának, aki a versenyhelyszínre való szállítmányozásunkat biztosította!
Az eredményeken még lesz mit csiszolni, ám a tudás, az élmény már örökre a diákoké marad!
Kellemes meglepetést nyújtott az a csapat, akik póttagokkal kiegészülve – az első 30 között végeztek évfolyamukon! A többieknek is jár a dicséret, s az átadott színvonalas oklevél. Tavalyi, s az idei tapasztalatokra alapozva egy másfajta előkészítő munkával majd komolyabb eredmények is elérhetők.
Gratuláció és tisztelet a csapatoknak és felkészítő tanáraiknak!
A 36+2 diák csapatai és eredményük:
Váci5: Pásztor Flórián, Udvardi Gergely, Horváth Benedek, Grűnfeld Ádám
107 p / 213 50% 87. hely/95.
Váci6: Balikó Georgina, Jakab Hanna, Kreinbacher Elena, Tanai Kitti
129 p/209 62% 37. hely/93.
Váci7b: Becsei Adél, Horváth Máté/Tóth Jázmin, Janzsó Máté/Pék Kata, Okos Barbara
145p/202 72% 24. hely/73.
Váci7a: Babos Noémi, Kleé Kornél, Mészáros Georgina, Tóth Máté
120p/202 59% 57. hely/73.
Váci7b XY: Fábiánkovits István, Káldy Márton, Kovács András , Olasz Barnabás
118p/202 58% 58. hely/73.
Váci8Szertárjárók1: Németh Mirtill, Szakács Réka, Szalay Sára, Kósa Jázmin
90p/208 43% 47. hely/61.
Váci8b: Magyar Blanka, Temesi Mór, Pergel Gergely, Horváth Csenge
81p/208 39% 51. hely/61.
Váci8Szertárosok: Finta Liliána, Symeonidi Kyriaki, Rácz Anna, Kiss Titanilla
76p/208 37% 56. hely/61.
Váci8 Akadémisták: Nagy R. Huba, Kovács Bence, Iván Gergő, Németh Bálint
67p/208 32% 61. hely/61.
Végkonklúzió: a BOLYAI TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSAPATVERSENY egy kiváló lehetőség megmérettetésre, fejlődésre. Jövőre? Talán nem kérdés.
E három verseny igazából csak bevezető a februártól májusig tartó ZÖLD és egyéb tanulmányi VERSENYEK szezonjának, kívánok Mindenkinek kitartást, jó időbeosztást és jó kedvet hozzá!
Szakos Ibolya, biológia-kémia szakos tanár